A tavaly év végi csökkenő tendencia után ismét megugrott valamelyest a légúti megbetegedések száma hazánkban. A helyzet a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján ugyanakkor nem tragikus, a tavaly ilyenkorihoz hasonló számokat produkálnak a tesztek.
Az újév első hetéről ma közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy enyhül a járvány Magyarországon. Ezzel együtt még mindig sok tízezren betegedhettek meg az elmúlt napokban is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint „a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2024. január 1 – 7. között az országban 21 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 152 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel”. Mindez 100 ezer főre vetítve és idősorba helyezbe azt jelzi, hogy enyhülőben van a járvány Magyarországon, igaz az ünnepek körüli orvosi ügyeletek és egyéb praktikus okok, például az iskolai szünet és a szabadságolások, miatt lehet, hogy most arányaiban többen nem fordultak orvoshoz, hanem igyekeznek lábon kihordani a betegséget.
Közzétette az 51. heti járványadatokat a a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az adatok visszaesést mutatnak, de ez csalóka lehet, mivel az ünnepek miatt jelentősen torzulhatnak a számok. Az 52. heti adatokat egyelőre nem tették közzé, amint ezek megérkeznek, frissítjük az adatsorokat.
A nirsevimab nevű új antitest-kezelés ígéretes eredményeket mutatott a csecsemők körében a légúti szinciális vírus (RSV) okozta kórházi kezelések visszaszorításánál. A gyerekekre akár életveszélyes vírus egyre gyorsabban terjed, ezért lehet fontos az oltás – amely egyben terápiás készítmény is – felvétele a szakértők szerint.
Az 50. héten, december 11. és 17. között 40 százalék felett volt a Covid-pozitivitás a népegészségügyi mintavételeknél – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Járványügyi és Védőoltási Osztályának vezetője.
A korábbi években nem volt példa ilyen mértékben tomboló járványra Magyarországon, mint ezekben a hetekben és napokban. A koronavírus legújabb változatai mostanra sokkal enyhébb lefolyásúvá váltak, így már nem tartjuk számon épp hányadik Covid-hullámban vagyunk és nehéz megkülönböztetni azt is, hogy a koronavírus mellett milyen betegségek érintik most tömegesen a magyarokat. Egy ilyen fertőzési hullámnak azonban vannak rövid távú negatív következményei is, a nagyarányú dolgozói kiesés, ami akár a gazdasági aktivitásra is rányomhatja a bélyegét. Ilyen esetekben az egyéni védekezés mellőzése csak olaj a tűzre.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2023. december 4–10. között az országban 31 100 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 262 600 fő akut légúti fertőzés tüneteivel – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 49. heti összegzése.
Olvasóink a saját tapasztalataik alapján egyre többször teszik fel a kérdést: mi folyik most Magyarországon amiért azt érezni, hogy nagyon sok a beteg és fertőzött személy a közösségekben. Mutatjuk az egyértelmű magyarázatot.
Amikor reggel fél 8-kor félkómásan bedörrentjük a kotyogós kávéfőző alatt a tűzhelyet, vélhetően nem gondolunk bele abba, hogy ezt az egyszerű mozdulatot mintegy 2,3 milliárd embernek nem áll módjában megtennie a Földön. Márpedig amíg a nyugati világban alapvetésnek számít és könnyen elérhető a biztonságos és tiszta főzés és sütés lehetősége, eközben világszerte több mint 2 milliárd ember nem fér hozzá ezekhez az erőforrásokhoz, ehelyett szénnel, kerozinnal, fával és faszénnel kénytelenek megoldani ezt a feladatot. Ez pedig nem csak rendkívül sok időbe kerül és környezetromboló hatású, de az egyik vezető idő előtti halálozási tényezőnek is számít.
A 48. héten, 2023. november 27. és december 3. között az országban tovább romlott a helyzet a légúti fertőzések tekintetében. A korábbi éveket meghaladó számokról adtak jelentést a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok.
Gyors ütemben terjednek a légúti fertőzések Magyarországon, a november 20-26-i héten megugrott a tünetekkel orvosokhoz fordulók száma – derül ki az NNGYK friss heti statisztikáiból. Az adatokból az is látszik, hogy a Covid továbbra is fertőz, a minták alapján a megbetegedések közel harmadáért felel, a kórházi ápolásra szorulóknál pedig kétharmad a koronavírusos fertőzöttek aránya, akik többségében az idős korosztályból kerülnek ki.
November 13. és 19. között nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Magyarországon. A koronavírus-vizsgálatokra orvosok és a kórházak egy kicsivel kevesebb mintát küldtek be a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába és a pozitivitási arány is csökkent egy kicsit - derül ki az NNGYK adataiból.
Az Európai Bizottság, az EU-tagállamok gyógyszerügynökségeinek vezetői és az Európai Gyógyszerügynökség kedden javaslatokat tettek olyan intézkedésekre, hogy ne alakulhasson ki hiány az európai betegek légúti fertőzéseinek kezelésére használt fontos antibiotikumokból. Az EB a tagállamokkal szorosan együttműködve megteszi majd a szükséges lépéseket, például adott esetben intézkedik a közös beszerzésről.
A múlt héten 12 900-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
A múlt héten 18 600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
A légúti figyelőszolgálat adatai szerint 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján az elmúlt héten 44 100-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön. Ez csökkenést jelent az azt megelőző héthez viszonyítva.
A hivatalos adatok alapján idén januárban meredeken emelkedni kezdett az orvoshoz fordulók száma Magyarországon. Az emelkedő trendben megtorpanást a múlt hét hozott először. A fertőzöttek továbbra is nagy arányban a 14 év alatti gyermekek, illetve a fiatal felnőttek korcsoportjából kerülnek ki. A Pénzcentrum szakértők bevonásával most olyan kérdésekre is kereste a választ, hogy súlyosabb lehet-e az idei járvány az eddigieknél, vagy éppen mikor tetőzhet és meddig tarthat még az elmúlt év tapasztalatai alapján az idei járványszezon.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján több mint 65 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.